Nyári élményem
Nyári élményem
Még mindig sok tanár azzal kezdi a tanévet, hogy meg kell írnod a nyári élményedet.
Segítek, hogy könnyebben meg tudd csinálni ezt a feladatot.
A legfontosabb!
A Nyári élményem című fogalmazás csak EGY élmény megírása legyen. Ne akard egyetlen szövegbe összesűríteni az egész nyarat!
Amit gondolj végig:
- Mi az az esemény, ami megtörtént veled és VIDÁM vagy IZGALMAS vagy MEGLEPŐ vagy HUMOROS volt?
- A fogalmazás műfaja: elbeszélés.
- Színesíts leírással, párbeszéddel!
Ha nem történt veled SEMMI
Sokszor hallom, hogy „De velem nem történt semmi érdekes!”
De történt, mindenkivel történik, CSAK nem látjuk meg a számunkra mindennapos vagy unalmasnak tűnő eseményekben a lehetőséget.
KERESSÜK MEG EGYÜTT!
Hanem voltál sem táborban, sem a családdal nyaralni, nincs se kutyád, se cicád, a barátaiddal is ritkán találkoztál… Na ez egy keményebb felnőttnek is nehéz eset, de nem reménytelen. Ilyenkor mindig ott van az időjárás.
Ezen a nyáron volt nagyon hideg és volt kétszer kánikula. Válaszd az egyiket, és írd meg, milyen volt, mit tettél, amikor fáztál, esetleg megáztál, vagy amikor a hőség kínzott.
A többi eset már egyszerűbb. A nyaralás, a kirándulások, a családdal töltött idő mindig terem megírható eseményeket.
Tanács:
- Írj múlt időben, akkor nem cserélgeted az igeidőket!
Gólya, gólya, gilice…
Ugye, te is ismered ezt a gyermekdalt? Azt hiszem, én soha sem fogom elfelejteni. Ezen a nyáron még álmomban is sokáig énekeltem…
Szüleimmel a szegedi Vadasparkba kirándultunk. A hatalmas fák szegélyezte úton sétálva haladtunk el az állatok kifutói előtt. A legtöbbnek nem is volt kerítése. Szelíden álldogáltak a tevék és ropogtatták a szénát, a lovak csapkodták magukat a farkukkal. Rácsok mögött, de egy hatalmas fa árnyékában hűsölt az oroszlán, és lágyan ereszkedett medencéjébe a víziló.
Vidáman turkáltak a csíkos vadmalacok, és egyik ágról a másikra lendültek az akrobata, fehér mellényes majmocskák. A fényképezőgépemmel mindent meg akartam örökíteni, hazavinni egy darabkát emléknek.
Az állatkerti séta felénél letelepedtünk a padra, fagyit vettünk, és csak úgy hagytuk, hogy elfáradt lábaink megpihenjenek.
Szeretem a fagyit. De gyorsan meg is eszem. Így aztán, amíg a többiek hűsöltek, gondoltam, csak néhány lépésnyire bekukkantok arra a hívogató ösvényre.
Vajon mi bújik meg ott?
Az út először keskeny volt és a fák árnyékot vetettek rá. Majd egy tisztásra értem, melyet szinte teljesen elfoglalt egy egész tó. Kacsák úszkáltak rajta. Sárga lábú házi kacsák buktak le a víz alá, majd fejüket rázva jöttek elő. Színes tollú vadkacsák tollászkodtak a túlsó parton. Éppen azon gondolkodtam, melyik kacsa csapatot kapjam előbb lencsevégre, amikor hírtelen nagy suhogással leszállt mellettem egy gólya.
Hosszú volt a lába, fehér a háta, fekete a szárnya vége és igen, igen, hatalmas a piros csőre. Pont, ahogy az iskolában tanultuk, ahogy már sok képen láttam.
Inamba szállt a bátorságom. Pont úgy, ahogy a mesebeli vándorlegénynek. Kiabálni akartam, hogy valaki szaladjon, mentsen meg, de egy hang sem jött ki a torkomon.
A gólya pedig szép lassan elindult felém. Félre fordította a fejét, úgy nézte, ki ez a lény a tava partján. A csőrét is kattogtatta. Már csak egy dolog jutott eszembe, a dal, amit már óvodában is énekeltem: gólya, gólya, gilice, mitől véres a lábad…
A gólya megállt, csak bámult rám. Egyre hangosabban énekeltem. Örültem, hogy megtört némaságom. Arra gondoltam, talán hátrálnom kellene, de a gólya kitárta szárnyait, és ahogy jött, olyan hirtelen fel is szállt.
Megkerülte a tavat, és leszállt egy nagy lapos kőre. Fél lábra állt, és csőrével a szárnya alá nyúlt.
A szívem már nem dobogott a torkomban, a lábaim is lépegettek, a gólya pedig pont olyan kedves madárnak tűnt, mint a képen vagy a TV-ben.
Gyorsan visszamentem a többiekhez, és elmeséltem a nagy találkozásomat a gólyával. Mindenki tátott szájjal és hüledezve hallgatta.
Néhány napig a Gólya, gólya gilice csengett a fülemben. Ezt a kalandot még nagyapa koromban sem felejtem el.
