A téli puszta

I. A puszta
II. 1. A nap alacsonyan jár – bár nappal van
2. Befagyott határ
3. Halászkunyhó
4. Istálló
5. Csárda
6. Szelek
7. Betyár
8. Naplemente
III. Tavaszváró

A puszta többjelentésű szó. Egyik értelmében azt a sík vidéket jelenti, ahol messze ellát az ember. Földrajzi szempontból az alföld. Egy-egy támpontot a szemnek a templomtorony vagy a gémeskút jelenthet.
Nincs se állat, se ember, ameddig a szemem ellát, fázósan összehúzom magamon a bélelt kabátom. A nap sem jár magasan, pedig éppen a delet harangozzák a faluban.
A befagyott határ olyan, mint a tenger. A frissen esett hóból tarajokat fúj a jeges szél. Az ég egyetlen szürke paplan, lomhán terül el a határtalan horizont felett.
Amott a halászkunyhó, behúzva ajtaja, a csónak a fenekével felfelé fordítva alussza álmát. Sásból és nádból font falain be-bekukucskál a kíváncsi szél, s magával ragad egy szálat, azzal játszik útközben. Az evezőket a gondos gazda szorosra kötötte, egymást melegítve dideregnek a a földön a fal tövében. A tetőre hósapkát adott az öreg tél, terhét nehezen nyögi a korhadt gerenda.
Az istálló mellett hatalmas szénaboglya. Olyan, mint egy frissen sült cipó, a szarvasmarhák testének párája száll épp felette. Lustán bőgnek odabenn a jámborok, várják a fejés idejét.
Szemközt a távolban a csárda kéménye szomorúan füstöl, nincs látogatója. Tornáca kopasz, a veranda oszlopai szigorúan állva támasztják alá a tetőt. Ablakain csak a fagy foga csikorog. De nini, jókedvében jégvirágot hajtott a kocsmárosné lányának szobája elé. A fehérre meszelt falak nekivetik hátukat a hóesésnek. A ház mögött a jegenyefák meztelenül állnak, karjaikat az égre emelik, el akarják érni a felhőket, onnan remélnek elcsenni egy sugárnyit a sápadt nap fényéből. Zizegő ágaik a tavaszt várják.
Egy betyár alakja feketéllik a lemenő nap vöröslő korongja előtt. Vajon hová indul, honnan jön éppen? Hosszú az út csak így, gyalogosan!
Álmosan nyújtózik a puszta, a tél dermesztette csendben az idő lassan jár, pedig mindenki a tavaszra vár.